Elindult a LIVING Park West projektjének folytatása, a Park West 2 a XIII. kerületi Lehel tér közelében, a megújuló Ferdinánd negyed szívében. A WING Zrt. lakóingatlanokra specializálódott ernyőmárkája ezzel a fejlesztéssel a városi pezsgést és az aktív életmódot kedvelőket célozza meg, akiknek elsődleges szempont a jó lokáció, valamint a lakópark által biztosított közösségi- és smart szolgáltatások. A 234 darab, többségében 40 és 50 négyzetméter közötti lakások kedvezményes 5 százalékos adókulccsal, valamint idén mindössze 1 millió forint befizetésével vásárolhatók meg.
Megkezdődött a LIVING fejlesztésében megvalósuló Park West 2 lakópark lakásainak értékesítése. A WING Zrt. lakófejlesztésekre specializálódott ernyőmárkája ezzel a projekttel elsősorban a városi nyüzsgést és a környezettudatosságot fókuszba helyező fiatalokat, valamint az aktív életmódot kedvelőket célozza meg, akiknek fontos a jó lokáció, valamint a lakópark által biztosított közösségi és smart szolgáltatások. Az első ütem sikerét követve a Park West 2 építése 2020 őszén indul és a tervek szerint 2022 végén kerül sor az átadásra.
A dinamikusan fejlődő XIII. kerületi Ferdinánd negyedben, a Szabolcs utca 15-25. szám alatt található lakópark remek lokációjának köszönhetően kiváló befektetési lehetőség is egyben. Csupán rövid sétatávolságra elérhető a WestEnd City Center, a határoló főutakon számos tömegközlekedési eszköz – metró, buszok és villamosok – megállója megtalálható, a kikapcsolódásra vágyók számára pedig mindössze 10 percnyire található a Városliget, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a felújított Széchenyi fürdő is. A szintén ebben a városrészben található Park West 1 rendkívül népszerű a lakásvásárlók körében: jelenleg az építés alatt álló lakópark mintegy 700 lakásának értékesítettsége jelenleg 70 százalékon áll.
A 234 darab, többségében 40-50 négyzetméteres lakással induló Park West 2 tervezésénél elsődleges szempont volt a hatékony alaprajz és a környezettudatos megoldások kialakítása. Minden lakáshoz tartozik terasz, illetve az összes lakás esetében elérhető mélygarázsban biztosított parkoló, a felső szintekről pedig gyönyörű kilátás nyílik többek között a budai hegyekre, a Városligetre és a Pannon Park biodómjára.
A LIVING, az ország első közösségi lakópark fejlesztőjeként a Park West 2 esetében is olyan egyedi közösségi szolgáltatásokat biztosít a lakóknak, mint a közösségi nappali-társalgó, könyvtár, takarítás, fészer, vagy a 0-24 órás csomagátvétel. A LIVING nagy hangsúlyt fektetett a tervezésnél a munka és magánélet egyensúlyának támogatására, így a Park West közös nappalija nem csupán a relaxáció helyszíne lehet, de co-working munkateret és ennek részeként business corner szolgáltatásokat is kínál.
A Park West 2 minden lakása okosotthon. A lakók kivétel nélkül élvezhetik a SMART LIVING szolgáltatás előnyeit: a SMART Home ingyenes alapcsomagban található központi egység, okosdugalj, ingyenes WiFi szolgáltatás, valamint fűtésszabályozás külön díj ellenében igény szerint bővíthető SMART+ csomaggal, hogy a mindennapok még komfortosabban telhessenek.
A lakások kiemelkedő minőségére garancia az anyavállalat WING Zrt. több mint 20 éves fejlesztő háttere és pénzügyi stabilitása. A Park West 2 lakásai kedvezményes 5 százalékos adókulccsal, valamint idén mindössze 1 millió forint befizetésével vásárolhatók meg, így ebben az évben már nem kell többet fizetnie!
A LIVING, a WING lakóingatlanokra specializálódott ernyőmárkája, az ország első közösségi lakópark fejlesztőjeként 2018-ban, a Kassák Residence fejlesztéssel lépett a piacra. A nagysikerű első projektet nem sokkal követte a Béke tér szomszédságában található Metropolitan Garden, a Ferdinánd negyedben található Park West, valamint a fejlesztő legújabb projektje, a Kassák Passage. A lakófejlesztésekben közös a XIII. kerületi, kiváló közlekedési opciókkal és szolgáltatások sokaságával rendelkező lokáció, valamint az átlagon felüli minőség és az alapcsomag részeként érkező okosmegoldások. A Kassák Residence, Metropolitan Garden és Park West 1 és 2 esetében az érdeklődök 5%-os kedvezményes áfakulcs mellett vásárolhatják meg újépítésű otthonaikat.
Keresse értékesítőinket
+36 70 705 23 69
sales(at)living(dot)hu
LIVING bemutatóterem
1134 Budapest, Klapka u. 8.