Okostelefon, okosóra, okoskarkörkötő – manapság már megannyi olyan eszközt találhatunk, amelyek előtt szerepel az „okos” jelző, ezzel indikálva, hogy az adott termék az internet segítségével többet tud, mint analóg társaik. A különböző technológiai eszközök mellett ma már lakásunk is lehet okosotthon. A LIVING által fejlesztett lakások egytől egyik okosotthonok, amelyek a kényelmi funkciók mellett számos más előnyt tartogatnak, és hozzájárulnak a lakók életminőségének javításához.
Definícióját tekintve az okosotthon egy olyan épület, amelyben a gépészet, villamosság, biztonsági rendszerek, fűtés működését egységbe rendezve felügyeli, szabályozza a lakó által irányítható rendszer. Ez az egység az épület energia fogyasztását optimálissá teszi, ügyel az épületben élők és az ott található értékek biztonságára, és szolgálja a kényelmünket. A rendszer a számára megtanított feladatokat elvégzi az adott esemény vagy megadott időpont bekövetkezését követően.
Azok, akik azt hiszik, hogy az okosotthon a jelen kor találmánya nem is tévedhetnének nagyobbat, hiszen a központosításra is használt távvezérlő egység gondolata már 19. század végén is foglalkoztatta az embereket. Az energiatakarékos világítás atyja, Nikola Tesla 1898-ban fejlesztette ki az első távirányítós szerkezetet, amely méltán nevezhető az első komoly mérföldkőnek az okosotthonok kialakulása felé.
Tesla távirányítós felfedezése után közel hét évtizedet kellett várni, mire újabb szakaszba léphettek az okosotthonok. 1966-ban Jim Sutherland mérnök fejlesztette ki az első otthont vezérlő számítógépet, amely az ECHO IV. néven vált ismertté, azonban forgalomba sosem került. A maga idejében forradalminak számító eszközzel szabályozni tudták a lakás hőmérsékletét, valamint ki lehet kapcsolni az egyes elektromos készülékeket. Habár ezek ma már alapfunkcióknak számítanak, a maga idejében az ECHO IV-re komoly technológiai vívmányként tekintettek. Ráadásul számos extrával is felruházták a rendszert – képes volt recepteket tárolni, majd a kiválasztott fogáshoz szükséges összetevőket tartalmazó bevásárló listát összeállítani.
Harminckét év eltelte után, 1998-ban Watfordban nyitották meg az első bemutató jellegű okosotthont, amely az akkori technika minden innovációját felsorakoztatta. A lakásban volt már automatizálás, fűtésszabályozás és világítás-vezérlés is, továbbá a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra is, ami egy okosotthon tekintetében talán az egyik legfontosabb szempont a kényelem, és az energiamegtakarítás mellett. A Watfordban bemutatott minta okosotthon kapott egy öntöző rendszert is, melynek működése a talajnedvességtől függött, és rendelkezett egy úgynevezett zártrendszerű kamerarendszerrel is.
Amely az ezredfordulón még tudományos-fantasztikumnak tűnt, az mára már valóság lett, és számos olyan lakást találni már a piacon, amely okosotthon is egyben. Ezen épületek előnyei három fő kategóriába sorolhatók. Az első az optimalizált energiafelhasználás, amelynek köszönhetően gazdaságos lesz az üzemeltetés és a fenntartás is. A rendszer szokásainknak megfelelően tanítható, illetve érzékeli jelenlétünket, és ennek megfelelően alakítja ki az energiafogyasztást. Fűtés/hűtés szabályzó megoldásainak köszönhetően pedig egyenletes hőmérsékleti szint alakítható ki, amely nagyban hozzájárul a költségek csökkentéséhez.
További fontos szempont a kényelmi funkciók lehetősége. Mivel a rendszert szokásainkhoz tudjuk alakítani, ezért számos funkció be/ki kapcsolásához nem szükséges személyesen beavatkoznunk, mert a rendszer azokat automatikusan végre tudja hajtani. Tulajdonképpen a rendszer előre megtanított cselekvéseket hajt végre: a megfelelő időben elvégzi a korábban megtanított feladatokat.
Régóta foglalkoztatja az embereket a biztonság kérdése is. Egy ilyen rendszerrel biztonságosabb épületek hozhatók létre, melyeket távollétünk során is felügyelhetünk, irányíthatunk okostelefonunk, tabletünk, vagy számítógépünk segítségével.
A LIVING lakások tulajdonosai kivétel nélkül élvezhetik a SMART LIVING szolgáltatás előnyeit: a SMART Home ingyenes alapcsomagban található központi egység, okosdugalj, ingyenes WiFi szolgáltatás, valamint fűtésszabályozás külön díj ellenében igény szerint bővíthető SMART+ csomaggal, hogy a mindennapok még komfortosabban telhessenek.
Keresse értékesítőinket
+36 70 705 23 69
sales(at)livinghomes(dot)hu
LIVING bemutatóterem
1134 Budapest, Klapka u. 8.