Magazin

Milyen fenyőfát válasszunk a lakásba?

2020.12.14.

Tippek a LIVING csapatától, hogy a legszebb karácsonyfával várjuk idén az ünnepeket

December második felében minden díszbe borul – előkerülnek a csillogó gömbök, fényfűzérek, a színes dekorációk, lakásunk éke pedig egyértelműen a tetőtől talpig karácsonyi pompába öltöztetett fenyőfánk lesz. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy beszerezzünk egy fát, amelyet feldíszíthetünk – a döntés során pedig számos kérdést érdemes figyelembe venni, amelyhez szeretne segítséget nyújtani a LIVING csapata. Legyen akár igazi, akár mű, egy szépen feldíszített karácsonyfa elhozza az ünnepi hangulatot az otthonunkba.

A népi hiedelmek és mítoszok szerint a téli napfordulókor a földön portyázó démonok elől csak az menekülhetett meg, aki egy örökzöld ágai alatt talált magának menedéket. Az emberek szerették volna megvédeni otthonukat is az ártó szellemektől, ezért eleinte örökzöld ágakkal díszítették ablakaikat és ajtajaikat. A díszes fenyőfa állítása a skandináv területekről származik, a feljegyzések szerint pedig a szokás a 16. században hódította meg a német hercegségeket. A szóbeszéd szerint az első magyar karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította az 1820-as évek közepén. Az eredetileg gyümölcsökkel, termésekkel és olykor édességekkel díszített karácsonyfa mára nélkülözhetetlen kelléke a téli ünnepeknek, amelynek az első lépése a megfelelő „alapanyag” kiválasztása.

Csak frissen kivágott fát érdemes venni!

Annak érdekében, hogy minél tovább szép maradjon a fánk érdemes friss, rövid ideje kivágott darabot választanunk. A fenyőfák frissességét még vásárlás előtt célszerű ellenőriznünk a következő trükkel: állítsuk fel a fácskát, és tönkjével üssük oda néhányszor óvatosan a talajhoz. Ha hulló tűleveleket látunk, akkor válasszunk másik fát, ugyanis ez a példány már nem tartja meg sokáig szép állagát a fűtött lakásban. Ha nagyobb fát szeretnénk, ezért nehéz megemelni az egészet, akkor érdemes meghajlítani a fenyő egyik tűjét: ha gyorsan kirúgja magát, akkor friss, ha görbe marad, akkor már kiszáradóban van a fa.

Vágott, földlábas vagy műfenyő?

A leggyakoribb választás a vágott fenyő, amelyeket speciális erre a célra fenntartott karácsonyfaültetvényeken nevelnek. Azok számára, akik szeretnék valódi, illatos fával díszíteni otthonukat, de nincs lehetőségük később a kertben tovább nevelgetni a növényt, mindenképp ez a legjobb megoldás.

Ha lehetőségünk van hűvösebb, jól szellőző helyen felállítani a karácsonyfánkat, és az ünnepek alatt is szeretnénk odafigyelni a környezetünkre, akkor célszerű a vágott fenyő helyett földlábas beszerzése mellett dönteni. Ezek a fenyőfák még élnek, ezért nem száradnak el és nem hullatják le a tűleveleiket, ugyanakkor több odafigyelésre van szükségük. Nem szabad a fát rögtön a meleg szobába vinni, mert akkor gyorsan elszáradhat, érdemes fokozatosan hozzászoktatni a lakásunk melegéhez, illetve a cserépét érdemes víztartó közeggel, például fenyőkéreggel kibélelni.

Manapság már csak a csillagos ég szab határt annak, hogy milyen műfenyőt szeretnénk, a legtöbb szinte már tökéletesen mintázza az igazi fenyőket. A műfenyők előnye, hogy egymás után több karácsony alkalmával is felhasználhatók, hiszen, ha az utasításoknak megfelelően tároljuk őket, akkor sokáig megőrzik jó állapotukat. Továbbá a műfenyők nem száradnak el, ezáltal nem pergetik tele levéllel a szobát, így sokkal könnyebb Vízkereszt idején a takarítás.

Illatos, szúrós vagy bokros

Ha mégis az igazi vagy földlábas fa mellett tettük le a voksunkat, akkor már csak a tökéletes fajta kiválasztása van hátra. A lucfenyő hosszú ideig uralta a karácsonyfa vásárokat, hiszen erőteljes, gyantás illatát sokan a jellegzetes karácsonyfa-illatként azonosítják. Az elmúlt időkben azonban egyre kevésbé kedvelt a vásárlók körében, hiszen ritkás ágrendszerein található hosszú, szúrós tűlevelei hamar hullani kezdenek, ezért nem túl tartós.

A nordmann fenyő napjaink egyik legkedveltebb karácsonyfa típusa. Ez a növény is rendelkezik a tipikus fenyőillattal, bár nem áraszt annyira jellegzetes és erőteljes illatot, mint a lucfenyő. Az ültetvényeken kimondottan karácsonyfának szánt fákat nevelnek és növekedés közben folyamatosan metszik őket, ennek köszönhető a szép, szabályos és formás karácsonyfa alakja. Lombozata fényes sötétzöld, tűlevelei nem túl hosszúak és kevésbé szúrósak. Ez a fafajta a tartósabbak közé tartozik, hiszen alig hullatja leveleit.

A nordmann mellett az ezüstfenyő is nagy népszerűségnek örvend napjainkban. Levelei ezüstös tónusúak, szúrósak és a rajtuk lévő viaszréteg megakadályozza, hogy gyorsan lehulljanak. Az ezüstfenyő azért is divatos manapság, mert különleges színei mellett ez is a tartós karácsonyfa típusok közé tartozik.

Így marad sokáig szép a fenyőfánk

Ha beszereztük a számunkra tökéletes vágott fenyőt, a következő néhány egyszerű trükkel garantáltan sokáig megőrzi szépségét a lakásban:

  • Távolítsunk el 0,5-2,5 cm-t a törzs vágott részéből: ehhez egyszerűen csak fűrészeljünk le vagy faragjunk le belőle merőlegesen egy darabot, majd rögtön állítsuk vízbe a fát.
  • TLehetőleg használjunk olyan karácsonyfaállványt, amelybe a fa pontosan beleillik, még jobb az olyan állvány, melyben víztartály is van.
  • TMindennap ellenőrizzük a vízszintet! Egy fa mérettől függően naponta 1-4,5 liter vizet képes felszívni. A víz szintje mindig lepje el a levágott fatörzset, ha ugyanis nem ér bele, a vágási felületen egy vékony gyantaréteg képződhet, mely megakadályozza, hogy a fa felszívja a nedvességet.
  • TAddig is, amíg eljön a karácsony, a fenyőfát hűvös és száraz helyen, széltől és naptól védve tároljuk. Ne felejtsük el néha megnézni, mennyi víz van a tartályban, és ha szükséges, töltsük újra.

Értékesítés

Keresse értékesítőinket

+36 70 705 23 69
sales(at)livinghomes(dot)hu

LIVING bemutatóterem
1134 Budapest, Klapka u. 4-6.

Megtekintés térképen

Ajánlatkérés 0
vissza